ceremoniamester

2010. december 25., szombat

Kellemes Karácsonyt!


Mindenkinek békés, boldog Karácsonyt kívánunk!
Mi már nagyban készülünk az esküvő kiállításra, de a bejegyzések is hamarosan folytatódnak!



András és Viki




2010. december 1., szerda

A párokról, szervezésről, esküvőkről...

Nagyon szép dolog amivel foglalkozunk, amit az ember csak akkor képes megérteni ha igazán szívből csinálja."Miért írok mindig többes számban ?"- ezt már többen is kérdezték. Olyan szerencsés vagyok, hogy a párom a munkatársam is. Szabó Viktóriának hívják-a Mártát el szokta hagyni! :)- és a MTV egyik sikeres szerkeztője (néhány munkája: Főtér című műsor, Hogy volt...?! műsor stb.), aki szintén határtalan lelkesedéssel és kreativitással van felruházva. Az esküvők szervezésénél hatalmast előnyt jelent, hogy ketten dolgozhatunk. Valahogy mindig "pörgetjük" egymást. A történethez tartozik, hogy egy felejthetelen esküvőn ismertük meg egymást és azóta dolgozunk együtt ebben a csodálatos iparágban.
Örülünk, hogy együtt dolgozhatunk, hiszen rengeteg igazi barátra sikerült találnunk. Tegnap volt egy igazi "jófej" pár nálunk, aki már voltak más ceremóniamesternél is. Ők mesélték, hogy az "egyik híres ceremóniamesterrel" találkoztak egy nyilvános helyen. Leült egy másik asztalhoz egy pár, akiknek az esküvőjét ez a ceremóniamester vezényelte le. A pár elmondása szerint az úriemberen látszott, hogy kicsit kellemetlenül érezte magát (rendesen elvörösödött). Gyanús is lett a párnak, bár a ceremóniamester azt mondta, hogy ilyenkor még nem jó találkozni a párral. Nem is beszélve róla, hogy nem tudott a pár részére referenciafilmet adni! (Vajon miért??). Nekem viszont jól esett, hogy kerestem a polcon egy DVD-t és míg beszélgettünk, és bejátszottam, hogy "élesben" lássák a munkánkat, amire igazán büszkék vagyunk! És arról a sok párról (barátokról: Ati-Ági, Sanyi-Andi, Dóra-Áron, Rita-Sanyi, Kitta-Pista, Ági-Szabi, Öcsi-Ildi .... és még sokan mások) nem is beszélve, akik megosztják velünk élményeiket (gyermekszületés stb.) vagy szeretnék, hogy néha összefussunk (szülinap, névnap, gyerekezés, vagy CSAK adventi koszorú készítés). Remélem ez a sor még sok névvel gyarapodni fog! (és nem mellesleg Ági és Misi is nagyon szimpatikusak voltak tegnap :)).

2010. november 10., szerda

2011. évi esküvők!!

Már javában folyik a 2011. évi esküvők foglalásai.Napról-napra egyre több ajánlatot kell írni (persze ennek nagyon tudunk örülni!).Érezhető, hogy a párok már nem nagyon ragaszkodnak a nyári esküvőkhöz és a szezon kezd egyre jobban kiszélesedni.Eddig a május-szeptemberi szezon volt a jellemző, de mára már ez kiszélesedett március-novemberi időszakra. Hamarosan itt van a 2011-es esküvő kiállítás is, ahol mi is ott leszünk!! Már nagyon készülünk, így szeretnénk a hozzánk ellátogató és regisztráló párok között egy 3 napos prágai utazást kisorsolni. Reméljük nagy sikere lesz a dolognak, bár még van néhány meglepetés a tarsolyban!:)
Már javában készítjük elő a jövő évet, amiben egyre több látványos esküvői játékot sikerül majd bemutatnunk.
Reméljük, hogy a jövő év is olyan jó lesz mint az idei, és ha csak annyi új barátra teszünk szert mint az idén, akkor már megérte végigcsinálni!!!

2010. november 9., kedd

Négy esküvő

A Viasaton elindult egy új esküvői reality műsor: Négy esküvő. A műsor indulásakor felkeltette az érdeklődésünket, így megpróbáltunk minél több részt megnézni. Néhány műsort végignézve megfogalmazódott bennem a kritika a műsort és a mai esküvőket tekintve. A sorozat arra kiváló, hogy az éppen még bizonytalan házasulandók kedvét elvegye egy igazi csodálatos esküvő szervezésétől. A szereplőket (párokat) sem értem egészen, hogy ki az a magamutogató ember aki a násznépet ilyen helyzet elé állítja.
Miért??Hát lássuk!
A tévésstáb egy forgatáson min. 8-10 fővel jelenik meg és nem öltönyben!(Ki az aki saját esküvőjén rövidnadrágos és papucsos embereket szeretne látni a szépen alkalomhoz illően felöltözött vendégek között??) A Nagy Napról általában készítünk egy tempós tervet (forgatókönyvet), amely magában foglalja a történéseket. Aki végigcsinálta az tudja, hogy ilyenkor nincs nagyon idő különböző felvételekre. Illetve egy másik kérdés,hogy ha fizetek egy fotóst és videóst akkor egy másik stáb mennyire zavarhatja a munkájukat?Vajon egy ilyen helyzet mennyire feszélyezi a násznépet?? (ki szeretné magát látni a tévében amikor évente egy alkalommal (családi eseményen) kicsit jobban érzi magát a kelleténél.

Szakmailag nehéz elfogadni, hogy az eddig bemutatott esküvőkön a vőfélyek (és általuk a szakma is) nagyrészt negatívként került feltüntetésre. És nem is beszélek az esküvőkön látható rendkívüli rossz időbeosztásokról!(éjfélkor torta??10-kor kezdődik a vacsora??) Augusztusban lehetőségem lett volna részt venni egy ilyen esküvőn (Ildi és Jani),de a fiataloknak sikerült felmérni a forgatással járó veszélyeket és időben úgy döntöttek, hogy a felkínált feltételek nem felelnek meg az elvárásaiknak. Igazi jó döntés volt!!

A műsor egyetlen pozitívuma, hogy bemutatja különböző népcsoportok, illetve a tájegységek szerinti szokásokat. És nagyon sokat lehet tanulni a rossz példákból is!!De továbbra is nézem!!:)

2010. november 2., kedd

2010. szeptember 25. Adél és Zoli

Helyszín:Balatonfüred és Balatonarács (95 fő)

Szertartás:polgári és református szertartás

Polgári szertartás:Szűk családi körben.

Templomi szertartás:Balatonarácsi református templomban.
A lelkész nagyon szépen és érthetően prédikált. A szertartás elég tartalmas és jól felépített volt.A környezet gyönyörű és leírhatatlan ezért inkább teszek fel egy képet róla.

Összeségében:10 pont

Étterem:Astoria Hotel.Igényes környezetben található hotel szépen berendezve, bár a szálló szobáit belülről nem láttam.A felszolgálás és az ételek minősége rendkívül kiváló volt.A svédasztalos elgondolást nagyon jól sikerült megvalósítani , így a vendégek elégedettek lehettek a változatos és különleges ételekkel.Az étterem egy nagy és több kisebb helységre van osztva.Így egy kicsit el voltak különítve a vendégek.

Összeségében:9 pont


Zene:Horvai Balázs
Ügyesen megoldotta a korosztályok közötti különbségeket és nagyon jó bulit sikerült összehoznia.Változatos slágerek, jó technika jellemezte.Jó lehet összhangban dolgozni vele.

Összességében:9 pont

Fotó:Fotó Molnár:Várom a képeket!!

Egy újabb jól sikerült esküvő, bár az előzményeket elnézve nem hittem volna.Az esküvőt esküvőszervező segítségével szervezték, amely kicsi káoszt okozott a gépezetben.Erről egy egész bejegyzést fogok írni hamarosan. A pár nagy jól érezte magát a saját esküvőjén és a vendégek is igazán jól mulattak. Szeretném megköszönni a közreműködők segítségét!!

2010. október 13., szerda

2010. szeptember 18. Ilona és Gábor

Helyszín: Budapest, Jardinette étterem (50 fő)

Szertartás: II. ker. Polgármesteri hivatal és templomi szertartás (református)

Polgári szertartás: A hivatal nagyon látványosan néz ki. Gyönyörű a kilátás a parkra és nagyon szép a lépcső (kiváló fotó helyszín). Jó a megoldás, hogy a párok és a násznép nem akadályozza a következő esküvőket. Sajnos a szertartás összesen 10 percre sikeredett, ami elárulja, hogy a tartalma hagy némi kívánni valót maga után. Szerintem egy ilyen szertartásnak- az ember egyik legszebb napjának – minimum - 17-20 percet kellene magában foglalnia. Itt sajnos gyors és érzelem nélküli volt!

Összességében: 7 pont (de csak a szép környezet miatt)

Templomi szertartás: XII. ker. Böszörményi út sarka.
Úgy látszik ma mindenki sietett. Itt egy 17 perces rövid szertartásnak lehettem tanúja. Az alapelemek megvoltak és a többi kimaradt. Kicsit hiányérzetem támadt a prédikációnál. A környezet kissé sivár, és kicsit kórház feelingem volt amikor beléptem a templomba (később kiderült évtizedekkel ezelőtt az is volt)! A külső kert nagyon kicsi, így a gratuláció 60-70- főnél és csokordobásnál elég szűkös!

Összességében: 6 pont

Étterem
Jardinette étterem. Hangulatos esküvői helyszín. 50-60 főre a fedett télikert elkápráztatóan csodálatos. Egy igazi dekoratőr álomhelyszínt tud belőle varázsolni. Gyönyörű és tiszta a hangulatos az udvar. A kiszolgálás kiváló. Az ételek megfelelőek voltak (szolgáltatói menü) és érezhetően frissek voltak. A tánctér külön volt a vacsora helyszínétől, bár a jó elrendezés miatt ez nem volt érezhető!

Összességében: 8,5 pont

Fotó: Nagy Szabina

Összességében: Várom a képeket!

Zenekar: Nagy Károly (2 fő /billentyű + énekesnő/)
Régi elfeledett zenét is játszottak, így jól megtáncoltatták a vendégeket. Néha azonban akkor tartottak szünetet, amikor még a vendégek táncoltak volna.

Összességében: 7,5 pont

Egy igazi fiatal táncos társaság, akik igazán élvezték az esküvőt. A gyors szertartásokat leszámítva egy igazán jól sikerült esküvő volt. Ja és a rengeteg házi süteményt igazán értékelték a vendégek.

2010. szeptember 29., szerda

2010. szeptember 11. Mónika és Vilmos

Helyszín: Mátrafüred MTA üdülő (100 fő)

Szertartás: kihelyezett polgári

Polgári szertartás: Teljesen személyre szabott szertartás volt. Sajnos a terem kicsi volt a násznépnek, mert a fiatalok a természetben szerették volna megvalósítani életük legszebb napját, de az időjárás közbeszólt. Az anyakönyvvezető beszéde szép és tartalmas volt, sőt kiegészítette a szertartást, hogy az ifjú feleségnek új kenyeret adott a férjnek pedig bort!

Összességében: 9 pont

Vacsora: MTA üdülő.

Rendkívül udvarias, gyors kiszolgálás párosul finom ételekkel. A vacsora egyszerű, de ízletes volt megfelelő adagokkal. Szeretném kiemelni a dekorációt, amelyet az ifjú pár készített saját kezűleg. Látványos és egyedi stílust kölcsönzött az esküvőnek (a falat a menyasszony festményei díszítették). A mátrai borzas a helynek köszönhetően igazán finom!!

Összességében: 8,9 pont (Mert az épület kicsit szocreál)

Fotó: Fekete Csaba
Jól lehet vele dolgozni. Keresi a pillanatokat, melyeket lencsevégre kaphat.
Összességében: Várom a képeket!

Zenekar:
1.
Kico: Tökéletesen kitöltötte a rá kiszabott időt és megtáncoltatta az idősebbeket. Nagyszerű tehetség! Reggeltől estig csak zenélnie kell. 5 perc elég volt, hogy harmonikán megtanulja az „Amelié csodálatos élete” zenéjét! Erre nem minden zenész képes!

Összességében: 10 pont

2.
Béta Block Blues Band: Egy igazi blues zenekar, akik profi módon élvezve a zenélést előadták legjobb formájukat. Igazán lehet velük együtt dolgozni, noha nem esküvői zenekar! Köszönöm szépen a munkájukat!

Összességében: 10 pont

Egy minden részletre kiterjedő szervezést mutatott be a pár, csak sajnos az eső keresztül húzta a számításukat. Sajnos a násznép egy része nem értékelte a blues zenét, de az ifjú pár igazán élvezte. Így a vendégek egy része éjfél követve nyugovóra tért. Ez egy más stílusú esküvő volt, amelyet a pár és közvetlen barátaik élveztek igazán.

2010. szeptember 4. Adrienn és Kristóf

Helyszín: Vác, Kőkapu étterem (55 fő)

Szertartás: Kihelyezett, hajón (Visegrád)


Polgári szertartás a hajón volt megtartva. A szertartáson az 55 fő kitűnően elfért és a hangosítás kellően megoldott volt. Az anyakönyvvezető megegyezik a 2010. májusi (Pisti és Viki) esküvő anyakönyvvezetőjével. Itt is tartalmas és jól összeállított szertartást vezetett le. Sajnos, ha jobb idő lett volna biztosan még csodásabb lett volna, de így sem panaszkodhatunk. A hajós út (Nagymaros-Vác) megadta az esküvő kellő alaphangulatát.

Összességében: 9 pont


Étterem: Kőkapu étterem. Az étterem belső része egyszerű, olyan régi vendéglő stílusa van. Tartozik az étteremhez egy belső kis hangulatos udvar is (nekünk sajnos esett az eső, így nem tudtuk kihasználni). A kiszolgálás kiváló 2 felszolgáló kitűnően ellátta a vendégeket. Az ételek nagyon háziasak és érezhetően frissek voltak. Stílusát tekintve: egyszerű, olcsó, házias. Partnerek voltak mindenben és gratulálok a felszolgálás minőségéhez!


Összességében: 8,7 pont


Fotó: Kovács Alfréd
Összességében: Várom a képeket!

Zenekar: Bonczok Norbert (2 fő /billentyű + énekesnő/)
A mulatós zenét kiválóan játszották így megfelelő alapot teremtve a tánchoz. Régi elfeledett slágereket is játszottak, ami szintén emelte a színvonalat. Néha bár az énekesnő kicsit sok volt, de nem zavarta az esküvő menetét. Jól lehet velük dolgozni.

Összességében: 8 pont.

2010. augusztus 30., hétfő

2010. augusztus 28. Dóra és Áron






































































Létszám: 64 fő
Szertartás: Polgári és Egyházi
Étterem: Új Művész Étterem


Polgári szertartás:
Szentendrei Városháza Díszterme


A terem hatalmas és dekoratív. Befogadóképessége igen nagy, és mindenki le tud ülni. Az ifjú pár elhelyezése igen praktikus, mert nem háttal vannak a násznépnek, hanem mindenki oldalról láthatja őket. A hangosítás kitűnő, az anyakönyvvezető hosszú évekre visszamenőleg a legszebb szertartást tartotta. A ceremóniának volt tartalma, és volt benne megfelelő személyes kapcsolódás is. Fontosnak tartom elmondani, hogy a szövegeket nem könyvből olvasta, és választékosan, érthetően és szépen beszélt. A hivatal Szentendre belvárosában található.

Összességében 10 pont


Egyházi szertartás:
Várdombi Katolikus Templom

A templom csodálatos helyen terül el. Belülről nagyon szép, igényes. Gábor atya egy személyes szertartást celebrált, és itt megjegyezném, hogy a váratlan helyzeteket is kitűnően meg tudja oldani :) A templom mellett kitűnő a helyszín mind a közös kép elkészítésére, mind a menyasszonyi csokordobásra. A templomban nem engedélyezett a sziromszórás.

Összességében: 10 pont


Étterem:
Új Művész Étterem

Az étterem elhelyezkedése Szentendre belvárosában, ami megfelelő alaphangulatot ad ehhez a családi eseményhez. Gyönyörűen sikerült az étterem dekorációja, ami még jobban fokozta a hangulatot. A kiszolgálás kiváló, mivel az Étteremvezető fiatal, agilis személyzettel van körülvéve. Folyamatosan figyelték a vendégek igényeit. Az ételekről el kell, hogy mondjam, hogy rendkívül változatosak és sokfélék voltak. Esküvőről-esküvőre járva elmondhatom, hogy régen nem ettem ilyen finomat. Elég sok volt a hagyományostól eltérő étel, talán ez is fokozta az összképet. Az adagok mennyisége nagy, és a desszert is egyszerű, de nagyon finom volt. Stílusát tekintve mediterrán jellegű, nagyon igényes étterem.

Összességében: 10 pont


Zenekar:
Feeling Music

Nem az első alkalom, hogy együtt dolgoztunk. Most is sikerült bebizonyítaniuk, hogy az együttesben nagy az összhang. Rendkívül jól tudnak szórakoztatni, jó a zene- és a stílusválasztásuk. A dalokat igényesen adják elő (nagyon jó az angol kiejtés). Meg kell jegyeznem, hogy nem volt könnyű dolguk, mivel a tánctér külön volt a vacsora helyszínétől, de jól együttműködve remekül áthidaltuk ezt a problémát. A zenekar technikailag is kiválóan felszerelt. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki egy igazi jó bulit szeretne.

Összességében: 10 pont

Fotó:
Varga Benedek (várom a képeket)


Videó:
Varga András (várom a felvételeket)


(a fent látható fotók ízelítőül szolgálnak. a párom, Szabó Viki készítette őket)

Kedves Olvasóim!

Gyönyörű hétvége állt mögöttünk 2 csodálatos esküvővel. Engedjék meg, hogy kicsit jobban és részletesebben beszéljek erről az esküvőről. Rengeteg esküvőn vagyunk már túl, de szombaton éreztem egy kis pluszt, amely igazán külölegessé varázsolta az esküvőt. Az esküvő délben kezdődött leánykikéréssel és hagyományos búcsúztatóval. Ennyi esküvő után is megremegek és kezdek elérzékenyülni, ha közel áll hozzánk a pár. Mindkét családnál éreztem az igazi szoros érzelmi kapcsolatot. És mire észrevettük (Vikivel) mindkettőnket hatalmába kerített ez a tiszta érzés (Viki min. 5x sírt is) - bocsika Szerelmem!! :) Ezután közösen -motoros rendőri kísérettel (ami igazán nagy élmény volt még nekem is) - elindultunk Szentendrére. A fiatalok egy cabrio Mustangból integettek boldogan, és még a néha csöpörgő eső sem szegte kedvüket! Boldogok voltak hiszen életük egyik legszebb napjára igyekeztek. Elmentek fotózni, majd következett a két csodálatos szertartás. Nagyon sok ismerős és barát jött el a szertartásokra, hogy megnézzék Őket. Az étteremhez érkezve mindenkinek elakadt a lélegzete, amikor meglátták a vacsora helyszínét! Valóban álomszerű volt. A fenséges vacsora előtt, két "igazi" érzelmekkel teli pohárköszöntő következett. Mindkét örömapa elmondta és kifejezte, hogy a sors néha igen kemény, de ilyen pillanatok - ha nem is teljesen - de feledetik a hétköznapi gondokat és a fájós múltat.

Az esküvői menü gondos válogatása, meghozta a várt eredményt: FANTASZTIKUS volt!

Egy látványos nyitótánc és már bulizott is a társaság. Itt az idősek ugyanúgy táncoltak, mint a fiatalok! Én nagyon örülök, hogy részem lehetett ebben az "igazi" esküvőben. Még kritikus és kívülálló szemmel végigkísérve az eseményeket, elnézve a szerelmes ifjú párt, hallgatva a vendégek elégedett szavait igazi "ÁLOMESKÜVŐ" volt!

Nem amiatt lesz egy esküvő álomesküvő, hogy esteleg egy kastélyban rendezi meg az esküvőjét valaki, hanem azért, mert őszintén azt mondja ki amit gondol vagy amit érez. Ettől lesz boldog az ember és őket elnézve a vendégek is!!!Persze azért az eseményeket szervezni is kell!! :)

2010. augusztus 27. Ildi és Jani






















Létszám: 90 fő
Szertartás: Polgári és Templomi
Étterem: György Villa

Polgári szertartás:
XXII. kerületi Polgármesteri Hivatal dísztermében, amely befogadóképességre igen nagy. Sajnos a légkondicionálás nem megoldott, így a nyitott ablaknál igen zavaró volt a közvetlen közelben lévő vasút zaja. Az anyakönyvvezető elég halkan beszélt, és igencsak rövidre sikerült a szertartás (kb. 15 perc). Hiányoltam belőle a tartalmasságot, és a személyességet. Egy újabb sablonos szertartást követhettem végig.
Összességében 7 pont

Templomi szertartás:
Szent Lipót Plébániatemplom
A szertartás igen furcsán kezdődött, mivel a pár már rég bevonult, amikor a plébános bejött a templomba. Sőt, előre meghatározta a fotósnak és a videósnak a mozgási lehetőségeit. A szertartás bevonulással együtt összesen 25 percre sikerült, ami hagy némi kívánnivalót maga után. Hiányoltam az ifjú pár kikísérését a templomból, ez sem történt meg. Egyébként díszes és kultúrált környezetben található a templom jó parkolási lehetőséggel.
Összeségében 7 pont

Helyszín:
György Villa, Étel: Palace Catering
A borospince hangulata igazán kitűnő volt, a dekoratőr fantasztikusan megoldotta a helyzetet, és gyönyörű díszítést varázsolt az ifjú pár számára. A felszolgálás minőségével kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy eléggé szervezetlenül működött. A vacsoránál felcserélték az előételt és a levest, amely a vendégek körében is felháborodásra adott okot. Sajnos a fogások között igen nagy idő telt el. Volt, amikor ez megközelítette a 45 percet is. Ami az egyik legnagyobb probléma volt: a vendégek és a tánctér elkülönítése, amely ezen a helyszínen nem megfelelő. Nem megoldott a folyamatos szellőztetés, bár a borospince nyáron eléggé hűvös, de egy külső lehűlésnél bennreked a levegő. Itt szeretném megjegyezni, hogy a felszolgálást szélsőségek jellemezték. Furcsának tartom, mikor fehér kesztyűben kínálják a pezsgőt műanyag pohárból és eggyel kevesebb merőkanál jut, mint amennyi szükségeltetik. Az étel minősége megfelelő volt, de az esküvői hangulatot rombolta, hogy egy furgonból a bejárattal szemben (a dohányzó vendégek szeme láttára) tették tálcára a köretet. A villa külső környezete gondozott, és nagyon exkluzivnak néz ki, de meg kell jegyenem, hogy a mosdók állapota hagy némi kívánnivalót maga után. A borospince nehezen hangosítható.
Összességében: 5 pont

Zenekar:
Cascade Music Jam
Nagyon lelkes zenészekről van szó, igazán jól tudnak szórakoztatni és a legfontosabb dolog, hogy mindezt élőben teszik. A zeneszámok között minimális a szünet, így a hangulat nem törik meg. Nagyon jól lehet velük dolgozni. Rugalmasak, és igazán összeszokott a társaság. Aki szereti a jazz stílust, annak igazán be fog jönni, de bármilyen stílust képesek eljátszani. Itt szeretném megköszönni a munkájukat, bátran ajánlom őket mindenkinek!
Összességében: 10 pont

Fotó:
Fotó Molnár (várom a képeket, de biztosan nem fogok csalódni)

Videó:
Németh Péter (eskuvoi-video)(várom a felvételeket és szerintem itt sem fogok csalódni)

Összességében:
Egy nagyon kedves baráti pár, akiknek az esküvőjét megpróbáltuk minél színesebbé tenni, különböző játékokkal. Sikerült meglepetést okoznunk több módon is nekik, ezáltal kialakult egy jó hangulatú esküvő, amelyben a barátok nagy szerepet játszottak.




(a fenti képeket a párom, Szabó Viki készítette)

2010. augusztus 21. Betti és Szabolcs

Létszám: 110 fő
Szertartás: Egyházi és kihelyezett polgári szertartások
Vacsora: Petneházy Klub Hotel

Egyházi szertartás:
Zugligeti Szent Család Plébánia
Szép környezetben található a templom. Az atya rutinosan celebrálta le az esküvőt. A szertartásba az atya bevonta a barátokat is, akiknek különböző bölcseleteket kellett felolvasni és nagyon tetszett mindenkinek. A templomi szertartáshoz orgonajátékot is lehet kérni, ami igazán színvonalassá emeli az esküvőt. Gyuri atyáról tudni kell, hogy nem ő a leg "gyermekbarátabb" plébános. A templom előtt hosszú lépcső vezet fel, amely nagyon jó lehetőséget kínál a fotózásra és a csokordobásra is. Sajnos a rizs- és a sziromszórás nem engedélyezett. A templom mellett található egy szép templomkert, ahol a gratulációkat is meg lehet oldani. Könnyű a megközelítés, bár a parkolás kissé nehézkes.
Összességében 8,5 pont

Polgári szertartás:
Kihelyezett, Esztergály Erika szervezésében
A szertartás gyorsan és pontosan zajlott. Különböző showelemekkel - mint pl. papucsdobás - tarkítva. A helyszín a Petneházy Klub Hotel hátsó terasza, amely nagyon jó hátteret biztosít a szertartáshoz, amely fokozza a bensőséges hangulatot is.
Összességében: 9 pont

Étterem:
Petneházy Klub Hotel
A dekoráció nagyon szép volt, szépen volt megterítve a körasztalos elrendezésben. 110 főre kicsit szűknek találtam a helyet. Az ételről sajnos csak a szervízmenüről tudok nyilatkozni, mert a szolgáltatók ezt kapták. Változatos volt. Sajnos a kiszolgálással már akadtak problémáim, mivel volt olyan felszolgáló (Pista bácsi), aki kora ellenére próbálta az esküvőt irányítani, és megpróbálta az én feladataimat is ellátni. Jobban járt volna, ha a saját munkájával foglalkozik, ami hagyott némi kivetnivalót maga után. Meg kell jegyeznem, hogy a pincérek többsége elég rugalmas volt. Ő kissé nagyon befásult, és szokásainak rabja. Sajnálom, hogy ezzel ezzel igencsak rontott a színvonalon.
Összességében: 7 pont (de csak a környezet miatt!)

Zenekar:
Szaxi Koktél Zenekar
Többször volt már szerencsém a zenekarhoz. Sajnos most az énekesnő nem lehetett jelen, mással pótolták a hiányát. Aránylag jól megoldották a helyzetet.
Összességében:9 pont

Fotós:
Barna Péter
várom a a képeket

Videós:
Németh Péter
várom a felvételeket, de eddig nem csalódtam benne

Összességében:
Egy gyönyörű környezetben megálmodott álomesküvőre esélyes rendezvényen vehettem részt, ahol a díszítés első osztályú volt, de sajnos a kiszolgálás az én szemszögemből elég sokat rontott a helyzeten. Továbbá elég nehéz volt az eltervezett dolgokat megvalósítani, mivel a vendégek stílusa nagyon különbözött egymástól.

2010. auguszturs 14. Réka és Ákos

Létszám: 55 fő
Szertartás: egyházi és polgári szertartás
Étterem: Hotel Famulus Győr

Polgári szertartás:
Zichy Palota. A terem szépen díszített, nagyon jó környezetben található. Az anyakönyvvezető rövid, de tartalmas szertartást celebrált. A szertartást családiasabbá tette, hogy a menyasszony barátnője énekelte a bevonuló zenét. A belső udvar is igen díszes, de sajnos rendezvény volt és nem ott volt a gratuláció. A palota egy szűk utcában található, így egy nagyobb létszámú násznéppel a parkolás eléggé nehézkes lehet. A rendezvényszervezés a rendezvényszervező és az anyakönyvvezető között kiváló.
Összességében 9 pont

Egyházi szertartás:
Szent Imre Katolikus Templom
A templom méretét tekintve nagy. Felhívnám a figyelmet az orgonára, illetve az orgonajátékra, amely az egész szertartás alatt nagyon élvezetes volt. A szertartás igen tartalmas és lényegretörő volt. Idejét tekintve kb. 35 perc, ami maximálisan megfelel az elvárásoknak. A templom előtt gratulációra és csokordobásra is egyaránt van lehetőség és elég hely. A parkolás jó és a megközelítés könnyen megoldható.
Összességében 9 pont

Hotel Famulus
50-60 főre a helyszín esküvői helyszínként tökéletesnek mondható. Belülről nagyon dekoratív, és igényesen van megoldva. A felszolgálók kedvesek, rugalmasak, segítőkészek és az irányítás Nagy Imre manager-el az élen kiváló. A konyha igényes, és az ételek rendkívül finomak, ízletesek, és a mennyiségük igen nagy. Az étterem berendezése átlag feletti, illetve külön felhívnám a figyelmet a mosdók tisztaságára is. Nagy előnye, hogy szállásra is van lehetőség a hotelben. A parkolás megoldott, a helyszínt mindenkinek szívből ajánlom.
Összességében 10 pont

Zenekar: Jolly Joker Zenekar
A zenekar megfelelő technikával van felszerelve. A két férfiénekes tökéletesen megvalósította a násznép által támasztott követelményeket. Jó hangulatot teremtettek és kihasználták az esküvő nyújtotta lehetőségeket. Különösen jót tett a bulinak a Korda György paródia. A külföldi számok éneklése sem jelentett különösen gondott a zenekarnak.
Összességében 9 pont


Zárásképpen:
Egy nagyon jól sikerült bulin vehettem részt, ahol a család, és főleg a barátok rengeteg meglepetéssel készültek az ifjú párnak, amelyek teljesen különlegessé varázsolták az esküvőt.

2010. augusztus 16., hétfő

2010. augusztus 07. Dóri és Norbi

Szertartás:Polgári szertartás Gödöllő

Létszám:49 fő

Étterem:Szélkakas Étterem Gödöllő

Szertartás:Egy teljesen új anyakönyvvezető tartotta a szertartást, aki megpróbálta ezt a szép napot még meghittebbé tenni - maradjon közöttünk, hogy ezt még gyakorolni kell!A megszólítások, a megfogalmazások és a beszédstílus kissé eröltetettnek tűnt.A hely kb. 80 fő befogadására elég, stílusa kissé szocreál és a technika kezelésében sem járatosak az ott dolgozók.
Szélkakas Étterem:
A hátsó terem 50 főre kiváló helyszín, mert az udvaron lehet kialakítani a táncteret.Így nincs nyáron fullasztó meleg tánc közben.Az ételek renkívül háziasak és ízletesek.A tulajdonos nagyon rugalmas és segítőkész.Sajnos ez nem mondható el a felszolgálóról, akiknek nem sikerült elvégezni a feladataikat.Többször kellett szólni, hogy nincs tiszta pohár vagy nincs ital az asztalon.De a legjobb az volt amikor szó szerint levágták a tortát elém, hogy vigyem be úgy ahogy akarom!Majd ezután amikor bevittem a tortát és letettem az ifjú pár elé a mögöttem álló felszolgáló sorra nyomta a kezembe a 6 kisérő tortát, hogy tegyem le az asztalra.Nem is lett volna baj, csak a menyasszonyi torta alig fért el az asztalon, de a felszolgálót ez sem érdekelte.Sajnos egész este ilyen helyzetekkel kellett szembenézni!Őszintén már rég kirugtam volna a felszolgálókat.
Összességében:9 pontot adtam volna,de maradjunk az 5!! pontban!
Zene és kamera:Pokorni Antal.Nagyon jó buli volt!Ahhoz képest, hogy egy korai vacsora lett volna csak egy kis zenével fűszerezve.Így lett belőle egy hatalmas táncos buli hajnalig.Ez csak úgy valósulhatott meg, hogy jó volt a zenei válogatás!!
Fotó: Molnár Zoltán .A stílus kissé furcsa volt számomra, hogy polgári szertartás közben elkezdte igazgatni a tanukat és az ifjú párt egy "pillanatképért"!Bár még nem láttam a képeket, de véleményem szerint nem egy csúcs-kreatív fotós volt.Hanem egy idősebb bácsi egy fényképezővel!
Most már azt is tudom, hogy milyen egy vacsorából induló fergeteg party!!

2010. augusztus 5., csütörtök

2010. július 30. Zsófi és Tamás

Szertartás:Polgári (kihelyezett)

Létszám:67 fő

Étterem:Nyerges Hotel

Szertartás:Az anyakönyvvezető megfelelően előkészített szertartást celebrált.Érezhető volt a sok éves tapasztalat, amely a szertartást a tökéletesség felé terelte.Az esküvő meghitt, családias légkörben, és gyönyörű környezetben zajlott.A hangosításon még egy kis csiszolás kell, és akkor igazán megvalósul az a szertartás amelyről a párok álmodnak!!

Összességében:10 pont!

Étterem:Nyerges Hotel.
Nyugodt és harmonikus környezetben található.Van szállás lovarda, gyönyörű kerti tó hattyúkkal, termálfürdő, medence, szauna, kemence és még sorolhatnám...Rendkívüli esküvői helyszín Budapest vonzáskörzetében, amely elvarázsol és nem csak a szépségeivel, hanem az ízvilágával is.A vacsora fantasztikus volt:Újházy húsleves tele hússal , zöldséggel ízletesen elkészítve.Sültestál rendesen megpakolva és szépen díszítve.A felszolgálás kitűnő, gyors és az asztalok egész este rendezve vannak.

Fotó:Foto Molnár.
Ildikó és Laci (fotósok) teljesen kihasználták a hotel környezetét.Rettentően jó képeket készítettek, bár még csak visszanéztük.Nagyon kíváncsi vagyok a végeredményre, mivel a munkát végignézve valami teljesen újat alkottak!

Összességében:10 pont!

Zenekar:Szaxikoktél.
Sajnos egy előre nem látható betegség miatt Attila kiesett a zenekarból, de ideiglenesen találtak egy megbízható jó zenészt (Istvánt), aki a maximumot nyújtotta.A zenekar ezt az akadályt is profi módon tudta kezelni.Nagyon jó bulit csináltak egy fantasztikus táncos társaságnak.

Összességében:10+1 pont!

Az esküvő előtt mindenki nagyon izgult(fiatalok, örömszülők, tanuk stb.), de a szolgáltatók profizmusát végignézve mindenki megnyugodott a szertartás után.A fiatalok élvezték az esküvőjüket és a vendégek jól mulattak.Így nyugodtan állíthatom, hogy az esküvő közel tökéletesre sikeredett.

2010. július 17. Orsi és Gábor

Helyszín:Esztergom

Szertartás:Egyházi (Bazilika)

Létszám:100 fő

Szertartás:Bazilika-Azt kell mondjam, hogy ritka az olyan egyházi szertartás, ami bevonulással-kivonulással együtt összesen 25 perc és még az ifjú pár gyermekét is megkeresztelték.Nem hittem a szememnek, de megtörtént.Sajnos ehhez még párosult, hogy a hangosítás is nagyon rossz volt.

Összességében:6 pont(de csak a környezet miatt!!)

Étterem:Esztergom Szt. István tér 6.
A fiatalok a szállás miatt választották ezt a helyszínt, ami abszolút pozitív volt.A 2!! felszolgáló remek munkát végzett és egész este megállás nélkül figyelték a vendégek óhajait!Itt szeretném az ő munkájukat megköszönni.A vacsora pontosan ki volt számolva, így néhány vendégben lehet, hogy maradt egy kis hiányérzet, amikor plusszt már nem tudtak felszolgálni.A vacsora
vidéki lakodalmas menü volt, megfelelő ízvilággal.

Összességében:
Felszolgálás:10 pont!!
Vacsora:7 pont
Helyszín:8 pont
Azért pontoztam külön, mert egymástól függetlenek a felsoroltak!

Zene:Henry Band
Aki őket szeretné választani, javaslom, hogy ne hallgassa meg a weblapjukon szereplő dalokat, mert nem tükrözi a munkájukat.Élőben sokkal jobban játszanak!Jól zenélnek és változatosan, megfelelő fénytechnikával felszerelve.Nagyon jól lehet velük együtt dolgozni!

Összeségében:8,5 pont (a billentyű miatt!!)

Fotós és videós nem volt!

Nagyon jól sikerült esküvő egy kedves párral, akik mindent megtettek, hogy a vendégeik jól érezzék magukat.Már van egy pici gyermekük, aki végig jelen volt az esküvőn, így megmutatva, hogy ha már van gyermek akkor is lehet egy fergeteges bulit csinálni!Igazán jó buli volt!

2010. július 10. Éva és Imre

Helyszín:Tata Gottwald étterem

Létszám:90 fő

Szertartás:Kihelyezett polgári és egyházi.

Szertartás:A polgári szertartás előtt Vásáry André előadásában hallgathattak a vendégek egy meglepetésműsort.A művészúr az elején kicsit nehezen találta meg a megfelelő hangot, de később igen magas szintre emelte előadásával az esküvő színvonalát.A bevonuló zenéket is ő énekelte, amely sajátos hangulatot adott a rendezvénynek.A polgári szertartáson elhangzottak igen egyediek voltak, mivel a pár kérésének megfelelően nem a megszokott dolgokat hallhattuk.Megismerkedésüket és kapcsolatuk főbb állomáshelyeit is bemutatta a vendégeknek az anyakönyvvezető.Sajnos a mikrofont egyáltalán nem tudta használni, így a vendégek kis része nem hallhatta, hogy miről beszélt.Ráadásul a szertartás költsége is igen borsos volt :80 E Ft!!

Összeségében:7 pont!

Egyházi:Református szertartás.A lelkész úr gyors, pontos, lényegretörő, tartalmas és rövid volt.


Összességében:10 pont!

Étterem:Gottwald étterem
Rendkívül magasszintű felszolgálással találkoztam az étteremben.Az ételek minősége és tálalása kiváló.Változatos ízek a megfelelő mennyiséggel párosultak!Kitűnő esküvői helyszín:megoldható a kihelyezett szertartás, gyönyörű környezet, szép belső terem, megfelelő a légkondicionálás, ízletes az étel!

Összességében:10 pont!Csak ajánlani tudom!

Fotó:Bell Studió
Eszter és Gábor a maximumot nyújtotta újra.Az ott bemutatott nyers képeket nézve látható a tökéletesség!

Összesen:10 pont

Zene:Pook Tamás
Egyedül zenélt, de több zenekarral is dolgozik együtt.Fel kell hívnom az olvasók figyelmét az úriemberre, mivel néha én is elbizonytalanodtam, hogy éppen ki énekel a színpadon.Folyamatosan váltogatta a hangszínét (jó értelemben)!

Összességében:9 pont!

A társaság elég változatos volt így az összhang csak éjfél után alakult ki, amikor a karaoke vette át a szerepet az esküvőn.Az esküvő összességében nagyon jól sikerült, amelyet a sok pozitív visszajelzés is alátámaszt.

2010. július 15., csütörtök

2010. július 03. Nóri és Robi

Helyszín:Nőtincs, Vác (Forte étterem)

Létszám:146 fő

Szertartás:Nőtincs (kihelyezett polgári és templomi)

Szertartás:
Polgári:Gyönyörű helyen megálmodott szertartás volt a pár elképzelése.A nőtincsi tó partján egy szép fedett részen valósult meg.Sajnos az egész varázsát elrontotta a hangosítás.A bevonuló zene nem működött a hangosító pedig közölte, hogy mivel fúj a szél, nem lehet majd érteni az anyakönyvvezető beszédét.Így az ünnepi beszéd egyáltalán nem volt hallható a násznép számára.

Össszeségében:4 pont (hangosítás miatt), amúgy 8 pontot adtam volna.

Templomi szertartás:Helyszín a nőtincsi templom, ami kicsit kicsi volt 160 főre.A szertartás összefogott, bár helyenként belekerült néhány külső dolog.A szertartást pozitív irányba terelte a kórus meglepetésműsora.

Összességében:9 pont

Étterem:Vác Forte étterem lakodalmas háza.

Nagyon nehéz írni amikor ehhez hasonló összehasonlítást kell végezni.Sajnos egy 4 csillagos éttermet lehetetlen összehasonlítani egy falusi vendéglővel, de hibákat és a pozitívumkat ki kell emelni.
A hely nem éppen a legrugalmasabb, főleg ha egyszerre több esküvő is van.A felszolgálók nagy része teljesen kezdő, így elég nagy összevisszaságot lehet tapasztalni (be kell segíteni a felszolgálásban és a sütemények csomagolásában!)Az étel a vendégek szerint nagyon jó volt, bár a szolgáltatók csak a vacsora végén kaptak enni, úgy hogy nekem kellett töbször szólni ez ügyben.A süteményeket csak 22.30-kor kezdték kihordani az asztalokra, amikor már többször megemlítettük nekik.Pozitívumként említeném meg, hogy a díszítés és a terítés elég szép volt.

Összességében:6 pont

Zenekar:Derby együttes.4 férfi+1 énekesnő, bár nem ebben a felállásban szoktak zenélni.Érezni rajtuk, hogy már jó néhány esküvőt megcsináltak, de sajnos ez nem az előnyös oldaluk.A mulatós elfogadható volt , de 60-70 -80-as évek slágerei nem jöttek olyan jól be.Ők már megszokásból zenélnek, ami még a vidéki lagzikon jó, de azon túl már nagyon kevés.

Összességében:6 pont.

Fotó:Rádlerné sz. Bogi:Várom a felvételeket!

Videó:Vincze Dávid:Szintén!

Összeségében nem volt rossz esküvő, sőt a visszajelzések szerint a vendégek oltári jól érezték magukat.A szolgáltatóknál hiányzott az összhang főleg a zene-ceremóniamester és étterem-ceremóniamester között.Én mindent megtettem, hogy ez leküzdjük, de egy fél nem elég a világ megváltásához.Mivel a pár nagyon a szívemhez nőtt ezért lehet, hogy kissé kritikusabb vagyok a keleténél, így kérem az olvasókat, hogy vegyék ezt figyelembe.Amit ki kell emelnem az esküvőn végig éreztem a család rendkívüli összetartozását, ami kiváló útmutatás a jövőben a fiataloknak.

2010. június 28., hétfő

2010. június 26. Anita és Gyuri

Helyszín:Stefánia Palota

Létszám:56 fő

Szertartás:Polgári IX. ker. Bakáts tér.

Szertartás:A terem megfelelően dekorált.Stílusát idézve hasonlít a középkori lovagtermekhez.Ülőhely tekintetében kb. 60 fő.Rendkívüli szervezettség tapasztalható.Mindent elmondanak a bevonulástól kezdve a szertartáson át a gratulációig.Nagyon jó a hangosítás.
A szertartás a pár igényeinek megfelelően került lebonyolításra.Az anyakönyvezető érthetően, szépen, hangsúlyosan beszélt. A beszéd tartalma az alkalomhoz illő volt.
Véleményem szerint nagyon jó helyszín.
Hátránya:A levegőcsere nem egészen megoldott (bár központi rendszer van).

Összességében:10 pont!

Étterem:Stefánia Palota (felső terem).
Az étel minősége és mennyisége is megfelelő.Kiemelném a sültes tálat, amely igen ízletesen került az asztalokra.A felszolgálás gyors és pontos.Igen jól érzékelhető volt, hogy a felszolgálók egész este figyelték a vendégeket és kínálgatták az italokat.
Sajnos a vacsoránál 15 perces csúszás volt érzékelhető, mivel az alsó teremben is volt egy esküvő.
Előny:Szép környezet, jó felszolgálás, finom ételek, pontos elszámolás.
Hátrány:Lehetséges másik esküvő, a terem hangosítása igen nehéz.

Összességében:9 pont (a csúszás miatt).

Zenekar:Deme trió.
Nem is tudom, hogy hol kezdjem.De meg van.Először is szeretnék köszönetet mondani a Deme triónak (Istvánnak, Palinak és Petinek) a színvonalas munkáért.Az esküvői üzletágban igen nehéz olyan zenekart találni, aki(k) profin tud zenélni.Változatos repertoár, igényes minőség és igazi tehetségek!

Összességében:10+1 pont!!!

Hamarosan feltöltök egy videót is amely bizonyítja!

Videó+Fotó:Váraljai János:Várom a felvételeket!

Egy kis létszámú esküvő, amelyen kevés táncos pár vett részt. Este 11 után viszont egyre jobban belelendültek a vendégek és éjfél után az ott maradt barátok mindegyike ropta a kiváló zenére.
Én személy szerint nagyon élveztem, így közel állt hozzám az esküvő!

2010. június 24., csütörtök

2010. június 19. Nóri és Zoli

Helyszín:Promontor Schola Szőlőskert és Borpincészet Budafok

Létszám:100 fő

Szertartás:Templomi

Templomi szertartás:Budai Ciszterci Szent Imre Templom (Villányi út).A templom rendkívül tágas, befogadóképessége (ülőhely) kb. 500 fő.Kívül és belül is rendkívül szép és gondozott.Nagyon közel van a Feneketlen tóhoz, ami akár egy esküvői fotózásra is kítűnő helyszín.A templom egyik legnagyobb előnye a csodálatos orgona, aminek hangzása még meghittebbé teheti a nagy napot.A szertartást Ipoly atya vezette, aki gyönyörűen végezte.Rövid, de lényegretörő és tanulságos volt.A közelben könnyű a parkolás, lépcsőn jól meg lehet oldani a közös képet is.

Összességében:10 pont!

Helyszín:Promontor Schola Szőlőskert és Borpincészet
Budafokon található és elég könnyen megközelíthető.Teljesen zárt terület, jó parkolási lehetőséggel és kiváló panorámával.A terem kb 100-120 fő részére ideális.Itt kell megjegyeznem, hogy ha valaki kastélyos esküvőt képzel el az ne itt kezdje a nézelődést.A helyszín 200 E Ft-ba kerül 2 szobával.A mosdók kicsit puritánok.

Összességében:6 pont.

Étel-ital:Party Rex.Rendkívül finoman és ízletesen főznek.Rendkívüli ízösszeállítással talállkoztam.Finom volt a húsleves, a sültes tál viszont fantasztikus.Főleg a héjjában sült apró burgonya vajjal.Az ételek díszitése világbajnok!És most nem tulzok.Ha valaki meglátja a szépen feldíszitett ételeket, érzi a kényszert, hogy az egészet megegye.A felszolgálás gyors és pontos volt.A felszolgálók nagyon rugalmasak és udvariasak!A hely sajátossága miatt egyetlen hátrány volt az ételeknél nehezen tudták melegen tartani, így mire az asztalra kerültek a tálak már csak langyos volt.

Összeségében:9,5 pont ,amúgy 11-et adtam volna a 10-ből!!

Zenekar:Galga Expressz Band.4 fiú megfelelő technikával és hangszerekkel felszerelve.Jól csinálják a mulatós zenét, de ezen az esküvőn nem kifejezetten erre volt szükség. A vendégek inkább a latinos és 70-80-90-es évek slágereire táncoltak volna.Sajnos a felismerés hiánya miatt a fiatalok nagy része inkább a teraszon beszélgetett.

Összességében:6 pont

Fotó:Barna Péter.Még várom a képeket!

Egy újabb jól sikerült esküvő, ahol megtapasztaltam, hogy a családi érzelmek mennyire felszínre tudnak jönni (jó értelemben).Nóri és Zoli nagyon jól érezte magát és a vendégek részéről is ez a visszajelzés jutott el hozzám.Remélem életük végéig is úgy fogják szeretni egymást, mint ezen a csodás napon!!

2010. június 23., szerda

2010. június 12. Eszter és Gábor

Helyszín:Érd Festal étterem

Létszám:80 fő

Szertartás:Egyházi és polgári

Egyházi szertartás:Martonvásár kastély melletti kis kápolna.Csodás a környezet és a kápolna belülről szintén gyönyörű.Az atya már 82 éves (kicsit laza a stílusa) így időként vicces elemekkel tarkította az esküvői szertartást. A véleményem ha valaki elérte a korhatárt, amikor már nem úgy mennek a dolgok ahogyan kellene akkor be kell fejezni.

Összességében:5 pont

Polgári szertartás:Kihelyezett szertartás (Érd) az étteremnél volt a tó közepén megtartva.Szerintem ez nagyon jó ötlet volt a pár részéről, mert hangulatossá varázsolták a szertartást!Az anyakönyvezető kellően rugalmas és határozott volt.Szépen, szervezetten és látványosan vezette a szertartást, amelyet néha csak a hangosítás rossz minősége zavart meg.

Összességében:10 pont

Étterem:A felszolgálás minősége és az ételek mennyisége igen jó volt.Elég ízletes és változatos volt a vacsora. A felszolgálók gyorsan, pontosan végezték a feladatukat.A terem kb. 80 főre ideális U alakú ültetésnél.
El kell, hogy mondjam: 2010-ben ezen az esküvőn volt a legmelegebb (34 C).Sajnos a terem légkondicionálása nem volt megfelelő, így az emberek a teraszon hűsöltek egy vadabb táncos blokk után.

Előny:Jó felszolgálás, finom ételek, jó a helyszín kihelyezett esküvőre.
Hátrány:Nem megfelelő a légkondicionálás, rossz a külső hangosítás
És még néhány dolog, ami utólag derül ki.Ide inkább beírom a pár által tapasztalt dolgokat:

"Mindez azután történt, hogy az utolsó vendégek is elmentek, kb. hajnali 4 óra tájban, s mi rendezni akartuk a számlát a Festal-ban. A főpincér közölte, hogy a számlát a főnökkel is intézhetjük, neki az a lényeg, hogy a felszolgálói díjat kifizessük. A szánk tátva maradt, mikor közölte, hogy 11 fő dolgozott a lagzi alatt és fejenként 10.000 Ft-ot kérnek, tehát összesen 110.000 Ft-ot. Voltunk annyira józanok, hogy eszünk ágában sem volt fizetni, hisz az étteremvezetővel semmilyen felszolgálói díjban nem állapodtunk meg. Persze, borravalót mi is akartunk adni, de nem hinném, hogy 10.000 Ft/főt kellett volna. Mondtuk, hogy inkább vasárnap délelőtt a főnökkel számolunk el, a félreértések elkerülése végett. Ez olyannyira nem tetszett a pincéreknek, hogy amikor pár óra alvás után megjelentünk az étteremben, már hűlt helye volt a lagziról megmaradt húsoknak, aprósüteményeknek (ez utóbbiakat mi vittük) és az esküvői torta egy részének is. Nem elég, hogy a csokiszökőkúthoz szánt 100 szem epernek is csak kb. a fele került feltálalásra, még akkor a süteményeket is eltüntették, pedig mi direkt szóltunk, hogy a maradékokra igényt tartunk. Hiába kértük a süteményeket, amiből hajnalban még jól látható volt, hogy több kiló maradt, mindössze 1 kis dobozt kaptunk, mondván, elfogyott a többi. Húst is csak kérésre csomagoltak, nagy kegyesen 4 szeletet. A torták, amiket elhoztunk, is belefértek egy közepes kartondobozba, pedig mindenki gondolhatja, hogy mennyi marad 37 fokos melegben egy 100 szeletes tortából, amit 75 vendégre számolva rendeltünk az aprósütik, a fagyi és a csokiszökőkút mellé. Végül a főnökkel rendeztük a számlát, amiben előre megállapodtunk. Azonban a beszélgetés végén ő is előjött a felszolgálói díjjal, de ő már csak a 4 pincérről tett említést (nem 11 főről). Mondtuk, hogy ezt elfelejtette mondani az esküvő előtt, pedig még pénteken is voltunk nála egyeztetni. Nem akart vitát, de mi sem, ezért mondtuk, hogy egy összeget szántunk borravalóra a pincéreknek, azt odaadjuk, mert az ételekkel és a felszolgálással meg voltunk elégedve. Így sikerült rendezni a helyzetet. Sajnos ez a szituáció egy kicsit megmérgezte az esküvő okozta eufóriánkat, de azért nem hagytuk magunkat. Hát igen, az ember sosem lehet elég óvatos …"

Összességében:9 pontot adtam volna, de így csak 4 pont!!!

Zenekar:Karawanka együttes
Egy 5 fős összeszokott zenész társaság, akiket még 2 technikus (nagyon +++) is elkísér az esküvőkre.A fiúk mindent tudnak játszani és ami fontos nagyon jó hangulatot teremtettek!Be tudják vonni a közönséget és az őrültségek sem állnak tőlük távol.Lelkes zenészek akikkel nagyon jól lehet dolgozni!Itt szeretném megköszönni a munkájukat.Csak így tovább!!

Összességében:10 pont!!

Fotó és videó:Davideo. Várom az anyagot!

Egy nagyon jó hangulatú, baráti hangulatú esküvőn vehettem részt!
Kedves Gábor és Eszter becsüljétek meg, hogy ilyen rokonok, barátok és munkatársak vesznek körül benneteket!Még egyszer nagyon sok boldogságot!
ui:Ja és a torta rendkívül finom volt!!

2010. június 16., szerda

2010. június 05. Edina és Olivér

Helyszín:Stefánia Palota

Létszám:103 fő

Szertartás:Református XIII. ker. Pozsonyi út

Szertartás:A templom a református hagyományoknak megfelelően egyszerű. A szertartást tartó "nagytiszteletű" úr kissé egyszerűen vezette (de megfelelően) le a szertartást.A párt nem kiséri ki még az ajtóig sem, csak megáldja elbocsájtja őket.A templom lépcsője szűkös, elég nehéz csokrot dobni és 70 fő felett fényképet készíteni. Közelben elég jól lehet parkolni.

Összességében:6 pont

Étterem:Stefánia Palota.A helyszín talán Budapesten az egyik legszebb.Gyönyörűen volt díszítve.Jó adottságokkal rendelkezik.Legjobb választás, ha az egészet kibéreljük!
Most külön értékelem a termet és az ételt, mert azt nem a Stefánia készítette.

Terem:10 pont!!

Étel és felszolgálás:Hotel Hadik
Nagyon finom és ízletes volt a vacsora az éjféli menüvel együtt.A kiszolgálás is jó volt, bár néha kicsit lassú.

Összességében:7,5 pont

Zenekar:Szaxikoktél:Nagyon jól zenéltek és mindent megtettek, hogy a vendégek jól érezzék magukat.

Összességében 9 pont

Fotó:Láng Péter:Már láttam néhány képet és a referenciákat.Lelkes profi!!Ajánlom mindenkinek.

Összességében:10 pont


Egy igazi jó esküvő, bár a kaja kicsit sok volt (elment vele az idő).A fiatalok jól érezték magukat.Rengeteg program és meglepetés tarkította az esküvőt!Én már csak egy jó pár saját gyermeket kívánok számukra és akkor felhőtlenül boldogok lesznek.

Videó:Németh Péter- várom a felvételeket

2010. június 11., péntek

2010. május 29. Móni és Lóránd

Helyszín:IBS Rezidence Hall

Létszám:136 fő

Szertartás:Városligeti fasor református templom

Szertartás:Egy gyönyörű szertartás egy csodálatos templomban!Karesz atya (a pár barátja) nagyon szép és baráti szertartást prezentált.Figyelt minden apró részletre.
A templom 180 főig (ülőhelyek) képes befogadni a vendégeket.Kívül és belül is nagyon szép.A templom előtt van hely, így a közös fotózás és a csokodobás nem jelent problémát.Nehézséget csak a násznép parkoltatása jelent.

Összessségében:10 pont

Étterem:IBS Rezidence Hall
A terem hatalmas 136 ember körasztalos ültetéssel gond nélkül elfért és a táncparkett is megfelelő területü volt. Egy jó dekoros minimális díszítéssel teljesen vonzóvá tudja tenni a termet.A vacsora nagyon ízletes és az adagok is elég nagyok.A húsleves bőséges, a sültes tál változatos (hal is volt) és szintén bőséges.A gyümölcstál fantasztikus volt!!A felszolgálás gyors és pontos.Amit észrevettem, hogy felszolgálók állandóan figyelték a vendégeket, cserélték a poharakat stb.Kiváló szervezés a konyhán és rendkívüli összhang az ott dolgozók között. Teljesen rugalmasak, italt be lehet vinni stb.A vezető (Holitska Carmella) kiváló üzletpolitikát folytat.Csak ajánlani tudom a helyszínt!
Itt szeretném megköszönni az esküvőn nyújtott munkájukat!

Előny:Rugalmasság, jó étel, ital bevitele, kiszolgálás minősége
Hátrány:Csak az utcán lehetséges a parkolás.

Összességében:10 pont

Zenekar:Soho Music Band
Lelkes nagyon fiatal társaság (kb. 2 éve vannak az eredeti felállásban).
Élőben zenélnek és nagyon jó a hangja az énekeslánynak.
Hamarosan kiváló zenekar lesz, de még hiányzik a rutin.Az angol kiejtés kiváló, főleg party zenét játszanak.

Összességében:8,5 pont

Fotó:Váradi Viktor-még várom a képeket!

Lelkes, igazán táncos násznép, akik nagyon jól érezték magukat.A pár jól megszervezte és előkészítette az esküvőt.Néhány produkció elmaradt, de így is csodálatos volt.

2010. május 26., szerda

Hogyan válasszunk megfelelő ceremóniamestert vagy vőfélyt?

Sokan keresik erre a kérdésre a megfelelő választ.Mivel ebben az évben a lebonyolított/lebonyolítandó esküvőim száma elég nagy így már nehéz szabad időpontot találnom, mikor a párok felhívnak és megkérdezik, hogy ráérek-e.
Amikor megtudják, hogy foglalt vagyok akkor következik a kérdés:És tudna maga helyett ajánlani valakit, aki úgy dolgozik mint Ön?
Erre a válaszom, hogy sajnos még nem találtam meg a megfelelő személyt erre a pozícióra.(Talán a párom lenne erre a posztra a legmegfelelőbb!!Ezen még gondolkozom!:))
Ha körbenézek az interneten a ceremóniamesterek , vőfélyek, nőfélyek, koboldok, betyárok és még egyéb különleges "címzések" között -tisztelet a kivételnek- gondolkodóba esek azzal kapcsolatban, hogy hogyan választanék!
A referenciafilmek néhol borzasztóan rossz minőségüek és a tartalmuk is szörnyű.A legjobban azokat kedvelem, ahol zene szól a beszéd helyett.
A legelső lépés, hogy kép alapján válasszuk ki számunkra a szimpatikus embereket.Több személyt is ki kell választani, hogy legyen valami összehasonlítási alap!Árajánlatot is kérjünk, mert ez is fontos szempont és nézzük meg milyen szolgáltatást nyújt.(Pl:Számla, hányszor tudunk vele találkozni, segít-e tapasztalataival a szervezésben vagy vannak-e ötletei?)Nézzük meg van-e referenciafilme.Ha nincs akkor se ijedjünk meg.(De elgondolkodtatónak tartom, hogy miért nincs.Talán azért ,mert olyan munkát végez amit nem szívesen mutat meg vagy olyan a viszonya a párral, hogy nem szívesen kér.Esetleg nem szívesen adja ki közszemlére a verseit stb.-Ez szokott a legviccesebb lenni!!)Számomra az a korrekt, aki 2-3 esetleg több filmet is biztosít a pár számára, hogy jobban megismerjék a munkáját!
Ha így is szimpatikus akkor egy találkozó keretében ismerjük meg.(Legjobb saját otthonában meglátogatni, mert látjuk a körülményeit és minden kéznél van (ha esetleg meg kell mutatni egy DVD-t vagy esetleg csak segítség kell ).Figyelni kell a beszédjére, gesztusaira és a munkához való viszonyára.(Csak a pénzért csinálja vagy esetleg szereti is?)
Ha nincs megfelelő referenciája (film), akkor kérjük el az általa levezényelt esküvők párjainak telefonszámait!Nyugodtan felhívhatjuk és ki is kérdezhetjük őket!Ha szívesen emlékeznek életük egyik legszebb napjára akkor biztosan szívesen mesélnek!
A személyes tapasztalatok, referenciák és a körülmények vizsgálata alapján el tudjuk dönteni, hogy a kiválasztott személy-e a megfelelő ember egy csodálatos nap lebonyolításához!!
Igen és ha sikerült kiválasztani akkor kössünk szerződést!/Ez mindkét fél érdeke!/

2010. május 25., kedd

2010. május 22. Rita és Sanyi

Helyszín: Budapest III. ker Udvarház étterem

Létszám: 108 fő

Szertartás:Templomi (Rózsák tere Görög kat)

Szertartás:Szerintem az egyik legszebb és leghangulatosabb görög kat. templom.A belseje csodálatos, a külső része viszont nem a legszebb.Kb 120 főre ideális.45 perces szertartás.
A tisztelendő úr nagyon szépen prédikált, látványos és tartalmas volt a szertartás.A szeretetről, a két ember egymáshoz való viszonyáról, illetve az együttélésről beszélt.
Fiatal volt az atya és igazi vidéki ember (pici tájszólás), és szívből beszélt.
Néha kicsit gyorsabban beszél (de érthető).

Összességében:9 pont

Étterem:III. ker Udvarház étterem 108 fő
A kilátás szerintem Budapesten itt a leggyönyörűbb.A nagyobb terem volt ízlésesen megterítve.
A vacsora nagyon jó volt (minden étel időre kész és meleg)!A leves friss zöldséggel és finom hússal volt megpakolva. Aki még nem evett igazi mátrai borzast azt csak arra tudom bíztatni, hogy itt megteheti.Az ízvilág nagyon jó, én azt mondanám hogy rendkívül házias.Az adagok elég nagyok!!A marhapörkölt meg volt rendesen főzve és a sztrapacska is ízletes volt.A párolt zöldség annak aki nem szokot sózni, kissé sós volt.
Éjfélkor minden sült visszakerült és a káposzta is ízletes volt!
A felszolgálók gyorsak, nagyon rugalmasak és segítőkészek voltak (nem nyafogtak és mindent megoldottak)!
A pár szerint pontos volt az elszámolás!

Előny:igazi esküvői helyszín, rövidital és bor bevihető
Hátrány: Az ültetésnél és a helyszín berendezésénél figyelni kell a helyszín sajátosságaira és szerintem a terem 120 főre ideális.A zenekar hangosítását előre fel kell mérni, mivel a terem nyeli a hangot!!
Összeségében:9,5 pont

Zenekar:Feeling együttes.
Velük mindig jó együtt dolgozni, igazán tudnak zenélni és hangulatot csinálni!
Köszönöm a munkát!
Összességében:10 pont

Fotó:Sorok Péter
Már láttam a polgári képeket!Így:Lelkes fiatal fotós, jó technikával.Kreatív, művészi és látványos képeket készít.Nem utolsó sorban nagyon közvetlen és jó fej!
Összességében 10 pont


Videó:Németh Péter:Még várom az anyagot!

Sikerült újra barátokra találni!Nagyon jól éreztük magunkat az esküvőn és örülünk, hogy részese lehettünk ennek a csodálatos napnak. Családias volt a légkör, ami a pohárköszöntőknél (igazi apai köszöntő-az eddig hallott legszebb!!) igazán érezhető volt.A barátok is igazán fantasztikusak és kreatívak voltak!Gyönyörű este volt!!

2010. május 17., hétfő

2010. május 15. Viki és István


2010. május 15.

Viki és István


Helyszín:Visegrád Nagyvillám étterem

Létszám:72 fő

Szertartás:polgári a helyszínen.



Szertartás:Tartalmas és igényesen felépített szertartás.Időben 25 perc és előre megkaptuk a menetet.Személyre szabott volt,mert a pár által írt verset is felolvasta az anyakönyvvezető ,illetve egyéni fogadalmak voltak a pár számára.

Összességében:9 pont



Étterem:Gyönyörű kilátás a visegrádi várra.A helyszínen fantasztikus képeket lehet készíteni.Változatos termek és a külső félig zárt terasz is rendelkezésre áll.Szállás a közeli Silvanusban lehetséges.Kulturált mellékhelységek és igényes az étterem berendezése, nem nagyon kell dekorálni.A rendezvényszervezők nagyon rugalmasak, de a felszolgálók egy része kicsit "nehézkesek" és lassúak!Az étel jó minőségű, de az ízvilága átlagos.Az étel mennyisége szűkös, de a rövidital bevihető.

Előnye:panoráma, igényes, változatos termek,rugalmasság.

Hátránya:felszolgálás minősége,étel mennyisége.

Összességében:7 pont.



Zenekar:Deme-trió

Egy nagyon jól összeszokott zenekar, akik nagyon szeretnek zenélni és szórakoztatni.

Változatos repertoár és kitűnő angol kiejtés.Jól felépített pörgős blokkokat zenélnek.

Előny:Igazi zenészek!!!

Hátrány:Élőben jobbak, mint a demójuk.

Összességében:10 pont!!!-Így kell ezt csinálni!



Fotó:Molnár Kiss Ildikó

Nagyon jól lehet vele dolgozni, ügyesen megoldja a problémás kérdéseket is.

Összességében:Várom a képeket és írok bővebben.:)



Videó:Németh Péter

Tudom, hogy ez is igazán tökéletes lesz!

Összességében: Várom a felvételeket.



A társaság vegyes volt így kicsit nehéz volt felpörgetni a társaságot.Sajnos az ítéletidő kicsit bomlasztotta a násznépet, de a pár és az ott maradt vendégek igazán jól érezték magukat kb 30 fő!!

2010. május 10., hétfő

2010. május 08. Bogi és Jenő

2010. május 08.
Bogi és Jenő
Helyszín: Budapest
Szertartás:Csak templomi!
Békásmegyeri református templom.A lelkész úr fiatal és rugalmas.A templom egyszerű és gyönyörű kb. 150 fő simán befér.A prédikáció a házaséletről szólt, tartalmas és összefüggő.
Sőt még a Gospel kórus szereplését is megengedte, ami nagyon jó volt mert kicsit jobban feldobta a násznépet.Hátrány:rizsszórás és sziromszórás csak kapun kívül.
Összességében:9
Étterem:Római part, Alfa Art Hotel 70 fő
Gyönyörű környezet, szép étterem belső.Gyors, pontos, rugalmas felszolgálás.Az étel bőséges és ízletes.Szálláslehetőség van és egész olcsó!Hátránya:Van két oszlop ami a terem közepén van és rossz asztalleosztás esetén zavaró lehet illetve néha szólnak hogy ha túl hangos a zene (gondolom a szállóvendégek miatt)!A pár szerint egy kicsit vastagabban fogott a ceruza.
Összeségében8.5
Zenekar:Alfa Band (3 férfi+1 női hang)
Pörgős blokkokat zenéltek kb 1óra 20 perc /blokk időtartamban.Változatos zenét játaszanak és jól alkalmazkodnak.Jó fejek és közvetlenek.Fénytechnikával is rendelkeznek.Az utóbbi időben sokat fejlődtek, érezni lehet a buli feelinget.Jó az angol kiejtés!!
Összeségében:9
Fotográfus:Szabó Ivett.Már dolgoztunk együtt.Az ország egyik legjobb fotósa.Gyönyörű képek,rengeteg utómunka.Rugalmas és gyors.Vele igazán lehet dolgozni, jól fel tudja oldani a párt.A képek igazán tökéletesek!!A pár mintha egy katalógusban szerepelne, de úgy, hogy megtartják a természetességüket!
Összeségében:10!
A fiatalok nagyon jól érezték magukat, vették a poénokat, rengeteget táncoltak!A násznép a 2010 egyik legjobb társasága.

2010. április 26. Laci és Judit


Visszatérek újra és próbálok az elmúlt esküvőkről néhány dolgot leírni és értékelni!


2010. április 24.

Rácalmás


Laci és Judit esküvője.



Kicsit izgalmasan indult, mivel Perkátára kellett volna leérnem 15.00-ra!De az M0-on hatalmas baleset történt, így több mint 2 órát álltam ott.Se előre, se hátra!Még szerencse, hogy 11-kor elindultam, így a több mint 2 órás várakozás is belefért!Időben leértem!!

Na lássuk:

A fiatalok szerint tökéletesen sikerült, amit a vendégek visszajelzései is megerősítettek!!


Egy tökéletesen előkészített esküvő (a pár részéről is)!Percre pontos időbeosztás, csúszás nélkül!


Anyakönyvi hivatal:Dunaújváros.

Meglepően szép, tartalmasan előkészített szertartás.A terem nem mostanában készült, kicsit szocreál, de 80 főig tökéletes.Jó a pár elhelyezése a pódiumon!Hátrány:Nem megoldott a levegőcsere!

Összességében:8.5 pont(10-ből)

Étterem:Hársfa étterem.
Jól megközelíthető.90 főre tökéletes befogadóképesség.Házias ételek, bőséges adaggal!Nagyon jól főznek!Szálláslehetőség biztosított.Gyors, pontos kiszolgálás, de a felszolgálók között van aki a "szokások rabja".Hátrány:Az étterem mellett egy presszó is működik!
Összeségében:8 pont

Szolgáltatók:
Zenész Bilig István ( 1 fős) Igazi lakodalmas zenész. Hajnal 2-ig kétszer állt meg 5 percre pihenni!Szerintem igazi profi!
Összeségében:9 pont (Az angol miatt)

Fotó:Sajnos a képek nem jól sikerültek!Teljesen életlenek!A pár szerint rengeteg fontos pillanat hiányzik.

Összeségében:2 pont(De csak azért mert ott volt!)


Videó

A násznép igazán jól érezte magát.Kulturáltan és fegyelmezetten mulattak!


Ami kimaradt teljesen és kiegészítésre szorul:

Nagyon nehéz elkezdeni valamit és itt a legelső értékelésnél is maradtak ki dologok.

A legfontosabb dolgok amikről nem szabad és nem is szeretnék megfeledkezni:

Rengeteg párral találkozom, de ritkán érzni lehet lehet valami pluszt a pároknál.

Lacinál és Juditnál éreztem, hogyan szeretheti két ember egymást végtelenül!